VI. Fiatal Fogatlovak Világbajnoksága Szilvásvárad 2021.

A kevesebb néha több... 

Véget ért a VI. Fiatal Fogatlovak Világbajnoksága, amit 2021. október 07-10. között rendeztek Szilvásváradon. Nagy öröm volt számunkra, hogy részesei lehettünk ennek a rendezvénynek. 9 nemzet 52 lova vett részt ezen a világbajnokságon, ami rekord nevezésnek számít. Illusztris társaság, komoly lovak jellemezték a VB-t. Nem voltak nagy elvárásaink a lóval szemben, csak annyi, hogy legalább a döntőbe jussunk... Bíztunk a hajtóban, a lóban, és a fajtában is, hogy képesek lehetnek rá. 

A kvalifikációs napon, csütörtökön az öt évesek kategóriájába utolsó indulóként hajtott a pályára Papp János Nonius IV-126 Cinkével. A döntőre való kvalifikációs szint 6 pont felett volt. Cinke remekül vette az akadályt Janival, és 6,88 század hibaponttal már az első nap bejutottak a döntőbe. Nagyszerű érzés volt látni, ezt a remek teljesítményt. Külön öröm volt látni, hogy Nonius XIV-25 Csanád is 6,56 ponttal szintén döntőbe jutott szintén Papp János hajtásával. Soha jobb kezdést. Rögtön két magyar tenyésztésű ló a döntőben!   


A pénteki napon azok a lovak indultak akik nem tudták teljesíteni az első napon a kvalifikációs szintet. A szabályok értelmében a pénteki 7 döntős ló mellé még 2 hely volt kiadó. Velkan Bégányi Csaba hajtásában (7,44) és L-Grappa-WK Paulovics Ágnes (6,31) hajtóval még két magyar hajtó kerülhetett a döntőbe. Sajnálatos, hogy Görög Gábor Gidrán-36 Borókával 6,13-al már sajnos nem tudott döntős lenni.   

Következett a döntő első napja. Nem kedvezett a sorsolás a számunkra, ugyanis első helyen indult a páros az öt évesek mezőnyében. A program nem igazán úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Több apróbb hibát is kifogásolt a zsűri, akik - végig nézve a többi fogatot is - olykor-olykor elég szigorúan pontozták a lovakat. Cinke 6,00 pontot kapott a díjhajtásra, Csanád pedig 5,83-at. 

Vasárnap volt a döntő második napja ahol kombinálthajtásra került sor. A sorsolás szerint ismét elsőként indult Jani a Cinkével, mivel két fogatot hajtott, és a jobb eredményt elérő lovat kellett először hajtani. Különösebb teher nélkül, nagyon jól sikerült a kombinált pálya hajtása, még úgy is, hogy egy verőhibával zárták azt. Szép stílusban, és nagyon jó tempóban értek el 7,20 pontot. A zsűri több pontban megdicsérte a Cinkét. A kombinált versenyszámot a 4. helyen zárta Nonius IV-126 Cinke Papp Jánossal, ezzel összpontszámban 13,20 ponttal zártuk a döntő versenyszámát.


Akkor még nem tudtuk, hogy ez mire is lehet elég... Két fogatot sikerült megelőzzünk a remek eredménnyel, de a Svájciak bajnokát már nem sikerült megelőzzük, így a számunkra nagyon előkelő 5. helyet szereztük meg a világbajnokságon az 5 éves lovak kategóriájában. Ezzel együtt a világbajnokság legjobb magyar tenyésztésű lova lett Nonius IV-126 Cinke! 


Köszönjük szépen mindenkinek a gratulációt, illetve azt hogy együtt szurkoltatok a Cinkének, Janinak, a családunknak, a fajtának. Nagyon sok tapasztalatot szereztünk amit próbálunk majd kamatoztatni is. Bízunk benne, hogy a rendezvényt megpróbálják legalább Magyarországon tartani, ezzel is segítve a magyar lótenyésztés fejlődését.