Nonius lótenyésztés Eleken

"Tenyészteni annyi, mint években s generációkban gondolkodni.”

Családunk Békés megyében, Elek városában az őshonos magyar lófajta és nemzeti kincsé nyilvánított Nonius tenyésztésével foglalkozik. Kis tenyészetünk a román határ mentén Gyulától 14 km-re található.

Családunkban a ló szeretete már 1977 óta jelen van. Családfőnk katonai szolgálata után megvette első pár lovát. A lovakkal 18 évig fuvarozott a helyi TÜZÉP telepről. Az idő múlásával kénytelenek voltunk gépesíteni a fuvarozás miatt, ám az 1999-ben felállított jelenlegi nóniusz állományunkat már szinte csak hobbi célra használjuk. Jelenleg az állományunk 10 tenyészkancából, 1 fedezőménből, és annak szaporulataiból áll, ami közel 20 egyedet takar. Két korszerű istálló szolgálja ki kedvenceink kényelmét, ahol még a fedeztetésre érkező panziós kancák részére is akad hely.

Büszkeséggel tölt el minket, hogy minden évben több alkalommal vehetünk rész meghívásokon, fesztiválokon, helyi eseményeken és fogathajtó versenyeken, ahol képviselhetjük a fajtát, és megmutathatjuk egyes, kettes, népies hármas, négyes, vagy éppen ötös fogatainkat. A telephelyünk mellett kialakított lovas pályán minden évben hagyományos fogathajtó versenyt rendezünk 2000 óta.


Jó barangolást kívánunk minden kedves látogatónknak!

Fedeztetési állomás

Telephelyünk regisztrált fedeztetési állomás. Panziós kancák elhelyezése megoldható.

Lovak értékesítése

A tenyésztés során arra törekszünk, hogy a nóniusz fajtát a lehető legjobb minőségben prezentáljuk a fajta iránt érdeklődőknek. Választási kortól, akár a bekocsizott szintig is elérhetőek az értékesíteni kívánt lovaink. Érdeklődni a megadott telefonszámokon lehet.

  • Elek, Lőkösházi út, Magyarország